2015.10.09. - Spar Maraton Futófesztivál, 600 m és 2 km

Nehéz szavakba önteni azt az érzést, ami a tegnapi távok lefutása után a lelkembe költözött. Hiszek a vonzásban, és hiszek abban, hogy egyszer minden a helyére kerül. Így is lett.

Több mint egy éve nem futottam rendszeresen, és ez bizony az erőnlétemen, a jelentős súlyfeleslegemen is meglátszik.

Borzasztó érzés a motiváció hiánya. Amikor tudod, hogy futnod kellene, mert hiányzik. Amikor kicsit irigykedve olvasod mások eredményeit, saját határaik leküzdését és az ebből fakadó boldogságát.
Mégsem történik semmi. Valahogy mindig a könnyebbik utat választod és hagyod hogy a kifogások győzzenek. Amikor ígéreteket teszel magadnak, de már másnap meg is szeged azokat.

Ezt történt velem is. Sok a munka, hideg van, vagy éppen meleg, már sötét van, korán van.... - még órákig tudnám  sorolni azokat a kifogásokat, ami miatt az elmúlt több mint egy évben nem futottam.
Másfél hónappal ezelőtt egy barátnőm javaslatára beneveztünk a SPAR 3*2 km-es váltójára. Viszonylag keveset tudtam edzeni, de azért igyekeztem úgy alakítani a dolgaimat hogy egy héten legalább kétszer lefussam a 2 km-t. Ez egészen a múlt  hétig sikerült is. És megint a kifogások győztek.

Szombat reggel az esélytelenek nyugalmával keltem fel. Azt tudtam hogy első futóként valahol a legvégén érek be a célba, de az is biztos volt, hogy teljesítem a távot. Az volt az érzésem, hogy ez a két km fogja eldönteni, futok-e még újra rendszeresen. Eldöntötte.

A családi futás remek bemelegítésnek bizonyult, bár 300 m után az oldalam elkezdett szúrni. Volt egy pont, amikor azt mondtam innen sétálok, de a család többi - és a legifjabb - tagja is végig futva tette meg ezt a távot, természetesen én sem akartam szégyenben maradni ,hát futottam tovább.

Aztán elérkezett a mi távunk rajtja. Olyan izgalom lett úrrá rajtam, mint amikor érettségizni mentem. Komoly harc volt a fejemben, hogy vajon menni fog-e nekem ez a két km. Elrajtoltunk, a mezőny 95 %-a hamar otthagyott engem , de nem bántam. Arra koncentráltam, hogy megcsinálom.Az én tempóm igen lassú  volt, de ezt végig tudtam tartani.  Szuper érzés volt, hogy az út mellett vadidegenek , külföldi turisták szurkoltak. Többek között ezt szeretem az ilyen versenyekben. Az utolsó pár száz méteren beértem egy hölgyet, aki nagyon nehezen bírta és éppen a feladás határán volt. Javasoltam neki, hogy fussuk végig együtt a célig a távot. Tudom milyen érzések kavarogtak benne, annak idején egyszer-kétszer nekem is megfordultak hasonló gondolatok a fejemben. Így is tettünk. Jó érzés volt egy kicsit átadni neki abból a támogatásból, szeretetből, motivációból, amit én is kaptam már igen sokszor egy-egy ilyen verseny alkalmával. A célba együtt futottunk be.

Amikor átadtam a testvéremnek a váltóbotot, olyan öröm kerített hatalmába, amit már rég éreztem. Nem hagytam cserben a csapatot, mert a távot teljesítettem. Abban is biztos voltam , hogy a csapatunk másik két tagja sokkal gyorsabb mint én, így le tudnak faragni az időből rendesen. Így is lett.  A testvérem három , a barátnőm további két percet faragott az időből. Szuper csapat a miénk.

Hajrá Futanyuk :-)

Örömmel jelenthetem, hogy visszatért a motivációm is. Ennek a legnagyobb próbatétele a jövő héten lesz, amikor jönnek a dolgos , szürke hétköznapok. Amikor reggel , vagy munka  után cipőt húzok és fokozatosan egyre többet és többet futok. Mert szeretek futni, és a futás örömet okoz.

A többit majd meglátjuk.

Hernád-áttörés - Egy régi álom beteljesülése :-)

Mint sokunknak, nekem is vannak olyan bakancslistás helyeim, amit mindenképpen szeretnék meglátogatni. Ez a lista általában hamar bővül, mivel nagyon szeretek utazni, imádom a természetet és a Hernád-áttörés már hosszú évek óta dédelgetett álmom volt, ami a múlt hét végi három napban valósággá vált.

Idén év elején kezdtem el szervezni ezt az utat, majd hamar 17 főre gyarapodott az utazáson részt vevők száma :-) Ennek nagyon örültem, mert szuper kis csapat jött össze. A szervezésből mindenki kivette a részét. Volt aki szállás ügyben nézelődött, volt aki az időjárás figyelését vett célba stb... . Erre mondják azt, hogy igazi csapatmunka.

Az év első pár hónapja változásokkal teli és igen tevékeny volt számomra, így már nagyon vártam ezt a kirándulást. Nyugodtan mondhatom, hogy a túrán minden korosztály részt vett, a három évestől , a hatvanöt évesig. Úti célunk minden korosztály számára nagyszerű választásnak bizonyult.

Péntek hajnalban indultunk. Azt persze mondanom sem kell, hogy a korán kelés nem tartozik a kedvenceim közé, ennek ellenére az óra csörgésére szinte azonnal kipattant a szemem. Időközben megérkeztek barátaink is, így rövid készülődés után autóba pattantunk és útnak indultunk. 

Ahányan voltunk, annyi felől jöttünk. Mikor egyben volt a csapat, útra keltünk egy nagyon jó kis kalandra. Az idő csodaszép volt, a nap hét ágra sütött, így még a magyarországi szakaszon is volt alkalmunk gyönyörködni a minket körülvevő természetben. 

Amikor átléptük a határt rajtam egyre nagyobb izgatottság lett úrrá. Imádom a hegyeket, és a Szlovák-Paradicsom a világ egyik legszebb helye. Hosszú-hosszú évekkel ezelőtt már volt alkalmam kirándulni ott egy kicsit, ez a szerelem azóta tart. 

Ahogy a közeledtek a hegyek , a szerencse, a remény a jó idő tekintetében kezdett elpártolni tőlünk. Időnként megjelentek a szélvédőn az esőcseppek is, de persze ez egyikünknek sem szegte kedvét. Pláne akkor nem , amikor egy lélegzetelállító havas hegycsúcs került a látóterünkbe .

Rövid pihenő után haladtunk tovább. Jó néhány hajtűkanyarral tarkított szerpentin várt még ránk. Ezúton gratulálok minden sofőrnek, nagyon szuperül vették ezeket az időnként nehéz terep által támasztott akadályokat. Kora délután értünk el az első tervezett látnivalóhoz, a Tamásfalvi-kilátóhoz. A parkolóból kb. 700 m-es séta várt ránk. A gyerekek remekül bírták az időnként térd magas sziklákkal tarkított szakaszokat. Én már kevésbé. Látszott hogy nem vagyok edzésben. Szokás szerint én voltam a sereghajtó, de nem bántam. Így volt alkalmam fényképezni és nézelődni is.

Ez a kilátó kedvelt turista célpont, így viszonylag sűrűn meg kellett állni és helyet adni a szembe jövőknek. Hozzá kell tennem, hogy az udvariasság az ott lévő társaságnak nem volt a legfőbb erénye. De természetesen hamar túl léptünk ezen bosszantó kis körülményen. 

Amikor az út végére értünk csodálatos látvány fogadott minket. Az erős szélnek köszönhetően a felhők tovaszálltak, így a Hernád-völgyére és a Magas Tátrára is remek volt a kilátás. Voltak néhányan a csapatban , akik küzdöttek némi tériszonnyal, mégis lenéztek a szikláról. Büszke vagyok rájuk. 

Hamar elszállt az a 2-3 óra , amit a kirándulással töltöttünk, így elindultunk a szállásunk felé. Hrabusice városában szálltunk meg egy panzióban. A szállásunk tökéletes volt, a szobák tiszták és jó elrendezésűek, a mi ablakunk a Magas - Tátrára nézett, a szállásadónk nagyon kedves és segítőkész volt. Azt hiszem sikerült a lehető legjobb szállást megtalálni, és mindezt elfogadható áron. Az én örömömet még az is fokozta, hogy vacsorára knédlit szolgáltak fel vadassal, és én imádom a knédlit. A reggeli és a vacsora minden nap tökéletes és a mennyiség is nagyon rendben volt. Ezt a panziót mindenkinek csak ajánlani tudom ( neve: Siesta Grand ) . Az már csak hab volt a tortán, hogy a létszámunkból adódóan az egész panzió nekünk volt fenntartva , így a gyerekek szabadon tudtak jönni-menni, játszani  úgy , hogy nem zavartak senkit. Este mindenki korán nyugovóra tért, mert az aznapi korán kelés és az addigi élmények bizony sokunkat fáradttá tettek.

Másnap szomorú, esős időre ébredtünk. Az előrejelzés pontos volt sajnos, most nem bántam volna ha téved. Szombatra terveztük a Hernád - Áttörés túrát, de az eső miatt ki kellett találnunk más programot. Rövid tanakodás után útra keltünk és Szepes vára felé vettük az irányt. Nagyon jól tettük ,hogy ezt a célpontot választottuk. A vár nagyon jó állapotban van, csodálatosan felújították és remek programnak bizonyult. Aznap a szezon nyitása keretében, változatos programok voltak, így a látnivalókon kívül, remek egyéb élményekkel is gazdagodtunk ( korabeli ágyú elsütése, korabeli ételek kóstoltatása stb...) . Remekül helyreállították a vár minden egyes helyiségét, így sikerült képet kapni a középkori lovagi, királyi és köznépi életből. Azt mondanom sem kell, hogy a gyerekeknek a kínzókamra tetszett a leginkább, de mi felnőttek is elidőztünk ott. Véleményem szerint igen hatásosra sikeredett :-) 

A következő cél Lőcse városa volt. Az időjárás megkönyörült rajtunk, és az addigi csendes áztató eső elállt. Amikor megláttuk a város főterét, illetve a városházát, leesett az állunk. A belvárost nagyon szépen helyreállították, a Városháza , a Szent Jakab - templom, a Thurzó-ház, a Patrícius házak , a Szégyenketrec és még sok más látnivaló mesélt nekünk történelemről , a Fekete Városról ( Sokunknak elevenedtek meg a regény sorai a város láttán ). Anyukám nagy vágya teljesült azzal, hogy látta Lőcsét. A csapat itt egy kicsit szétszéledt. Voltak akik végigmentek a várfalon, voltak akik a város kisebb utcáin sétáltak. A gyerekek is nagyon élvezték hisz volt terük a szaladgáláshoz, és egy kis játékhoz is. 

Este fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk vissza a szállásunkra. Hiába az eső és a nem túl jó idő, mi akkor is jól éreztük magunkat. A szokásos bőséges vacsora és a szíves vendéglátás új erőt adott nekünk, sokat beszélgettünk , nevettünk. Igazán szép estét töltöttünk együtt. 

Vasárnapra ismét csodaszép - bár kissé hűvös - időnk lett. Igazi kiránduló idő. Erre a napra esett az a túra , amire már nagyon sokan vártunk., a Hernád-Áttörés. Több szurdok túra közül választhattunk. Van itt könnyen , közepesen nehezen teljesíthető útvonal is. A távolság nem nagy , hiszen 3-5 km-ekről beszélünk, viszont a szintkülönbség jelentős. A csapat egy része az igazi Hernád - szurdokot választotta. Az egy kicsit könnyebb terep , így anyuék és a gyerekek is meg tudták csinálni. Beszámolóikból ítélve csodálatos helyen jártak ők is. A csapat másik fele a nehéz túrát , az un. Sucha-Belá szurdokot választotta.

 Amikor elindultunk, még olyan volt mint sok más helyen, bár jól jött a vízhatlan túrabakancs, mert víz volt rendesen. Nekem az tetszett a legjobban, hogy nem könnyítették meg a dolgunkat azon a részen , ahol lehetett sziklákon és rönkökön menni , így a kihívást is teljesítettük. A szurdok jelentős részén fa pallókkal segítik a turistákat a közlekedésben , de persze itt is figyelni kell, hiszen könnyen le lehet pottyanni ezekről a pallókról és nagyon hamar a patakban találhatjuk magunkat. Voltak olyan részek , ahol megálltunk ( bármilyen hihetetlen , de voltak olyanok , akik csak rendületlenül mentek előre és körbe sem néztek ) és gyönyörködtünk a minket körülvevő festői környezetben. A sziklák, az erdő óvó karként emelkedtek fölénk, és vigyázták utunkat , egészen a túra végéig. 

Borzasztó hálás vagyok Árpinak, mert nagyon sokat segített nekem és sokszor a végére maradt, csak azért hogy nekem nyújtson segítő kezet. Van ami nem változik, így volt ez most is. Én voltam az utolsó.  Az külön büszkeséggel töltött el, hogy a kis csapatunk két hatvan feletti tagja ment elől végig a túra folyamán. Nagyon büszke vagyok rájuk. 

A könnyű kezdés után nemsokára megmutatta magát a szurdok igazi arca. Hatalmas sziklák , vízesések, és mellettük a magas létrák, amiket bizony meg kellett másznunk. Én nem vagyok egy félős típus, de bizony voltak olyan részek ahol ketten voltunk - én meg a majré . 

Nagyon büszke vagyok a barátnőmre, aki a tériszonya ellenére nem adta fel, és felment a létrákon. Leküzdötte a határait és megcsinálta. Természetesen mindannyian szuperek vagyunk, akik végigmentünk ezen a szurdokon. 

2-3 óra után felértünk a hegy tetejére, ekkor már nagyon jól esett a pihenés, a szendvics és a táskákból előkerült mindenféle kincs ( rágcsálnivaló, gyümölcs, répa stb...). Némi pihenő után új erőre kaptunk és elindultunk lefelé. Mint tudjuk lefelé nehezebb menni, mint felfelé mert itt igencsak tartani kell magunkat. Azt eddig nem mondtam, hogy a szurdok távja kb. 2, 5 km, az ehhez tartozó szintkülönbség 410 m. A lefelé vezető úton volt alkalmunk egy kicsit beszélgetni, mert az út egy része kellemesen lankás volt. Azt gondoltunk ez így is marad végig. Rosszul tettük. A vége felé a  piros jelzés egy meredek lejtőhöz vezetett minket, ahol a fák gyökerei hol segítségnek voltak , hol akadályt képeztek. Ekkor már nagyon vártuk , hogy leérjünk a parkolóba, de nagyon boldogok voltunk hogy teljesítettük , amit szerettünk volna. 

Mikor leértünk, a másik csapat már ott várt minket. Jó volt megosztani egymással az élményeket. Egy kis frissítés, kávézás és uzsonna után elérkezett a távozás pillanata. Elmentünk a szállásunkhoz a csomagjainkért, elköszöntünk a vendéglátóinktól és Magyarország fel vettük az irányt. Én személy szerint még maradtam volna egy-két napot. Ez a hely elvarázsolt engem. Az szinte biztos, hogy visszatérek ide. 

Köszönöm nektek, jó volt veletek lenni: Anyu, Apu, Árpi, Era, Egér, Dani , Enikő, Péter, Borka, Kriszta, Gábor, Marci, Csilla, Kati, Eszti, Imre Bácsi.

Életem eddig legcsodálatosabb három napját töltöttem itt. 

Jövőre a Dunajec - Áttörés következik :-)