Sportolj, mert jó :-)

Hosszú idő telt a legutóbbi bejegyzésem óta. Még több idő telt a futásról szóló írásom óta.

Miért?

Mert évek óta nem futottam. Négy évvel ezelőtt egyik-napról a másikra abbahagytam a futást. Ennek okára a mai napig nem tudom a választ. Egyszerűen elfogyott a lendület, a lelkesedés és már nem találtam örömet abban, hogy teljesítsem a magam által kijelölt távokat. Nem tartottam fontosnak, hogy a határaimat kitoljam, hogy bizonyítsak magamnak. A motiváció elérhetetlen távolságba került.

Ezzel együtt a kilók is elkezdtek visszajönni rám. Az erőnlétem finoman szólva sem volt jó. Amikor hosszú évek után ismét kerékpárra ültem, a legkisebb emelkedő is kifogott rajtam.  Az évek alatt néha elkapott a lendület, a fejembe vettem, hogy ismét futni fogok. Aztán elérkezett a másnap reggel, és az előző nap lendületét nem váltottam mozgássá. Sokszor elhatároztam, hogy na most már tényleg ismét belevágok, aztán persze nem történt semmi.

Az utazási beszámolókat leszámítva, az írás is elmaradt. A mozgásról nem nagyon írtam, hiszen tudtam hogy azok a szavak nem lettek volna hitelesek.

Jó pár év telt el így.

Aztán ma délután egyszerűen csak cipőt húztam és kimentem a kedvenc helyemre futni. Az előző napok esőinek köszönhetően az erdő gyönyörű zöld színben pompázott, a friss levegőt szinte harapni lehetett. Késő délután és kicsivel hűvösebb idő lévén az erdő lakói is feléledni látszottak a nagy meleg nap után. Éreztem a lendületet, ami átjárta az erdőt :-) Ez a lendület nekem is erőt adott .Még egy hatalmas füllel rendelkező nyúllal is sikerült összetalálkoznom.

Felemelő érzés volt kint lenni a természetben :-)

Érdnek ezt a részét különösen imádom. Pár héttel ezelőtt erre bicajoztunk a szerelmemmel és olyan csodaszép helyeket fedeztünk fel, aminek a létezéséről addig nem is tudtam . Az erdő óvón , vigyázva ölelt körül minket. Ma is pont ezt éreztem, pedig csak a " szokásos " útvonalamon jártam. Imádom ezeket a felfedező túrákat. Azóta már jártunk Százhalombatta, Biatorbágy és Etyek olyan részein is, amit egyáltalán nem ismertem eddig.

A legszuperebb az volt, hogy olyan emberrel tettem meg ezeket a távokat, látogathattam meg ezeket a helyeket, aki mindennél többet jelent számomra és nagyon szeretem.

Ma mégis jó volt egy kicsit egyedül futni. Jó volt kiszellőztetni a fejem, kicsit beleolvadni a természetbe és egy kicsit eggyé is válni azzal.

Természetesen mindent elölről kell kezdenem. A  mai 3,5  km-es távot is félig gyalogolva tettem meg, de büszke vagyok magamra. Mert elindultam.

Biztos lesznek továbbra is hullámvölgyek, lesznek napok amikor inkább a lustálkodást választom, lesznek napok amikor a kifogások fognak győzni, de ma megtettem az első lépést. A többi már sokkal könnyebb lesz.

Lassan, fokozatosan fogom növelni a távot is, hiszen az a lényeg, hogy mozogjak és közben jól is érezzem magam. Minden ezzel kapcsolatos egyéb dolog másodlagos.

Lehet hogy egyszer tényleg lefutom a félmaratont. Lehet hogy nem .

Ki tudja mit hoz a jövő.

Egy biztos.

Úgy sportolok, hogy közben jól érzem magam. Ott vagyok ahol lennem kell.

Mert sportolni jó :-) Nagyon jó :-)

Róma

Pár nappal a hazaérkezés után, kipihenve , élményekkel, érzelmekkel telve kezdek bele az írásba. Életem egyik legjobb kiruccanása volt ez a római három nap. Olyan impulzusok értek kint, amiknek a létezéséről tudtam ugyan, de hogy rám ilyen hatással vannak, azt nem gondoltam volna. Olyan érzelmeket váltottak ki belőlem a látottak, amiket egy életre nem felejtek el, amikre akkor a legjobb visszaemlékezni, amikor a hétköznapok kezdenék átvenni az irányítást.

Március 13-án lettem negyven éves. A családom különleges ajándékkal lepett meg. Egy római minivakációval :-), ahova - életemben először - repülővel utaztam. Az élet úgy hozta, hogy egyedül utaztam. Persze jó lett volna a szerelmemmel, barátainkkal menni, de egy kis idő múlva a helyzet jó oldalát néztem. Most először fordult elő, hogy egyedül mentem vakációra, ráadásul külföldre. A kezdeti szomorúság helyét lassan átvette az izgalom, a várakozás, a tervezgetés.  Nem kellett csalatkoznom. Nagyon szuper kaland lett ez a három nap.

Nagyon régen keltem ennyire az éjszaka közepén, de péntek hajnalban muszáj volt, ha nem akartam lekésni a gépet. Mivel nem vagyok rutinos repülővel utazó, ezért különösen figyeltünk arra, hogy időben kiérjek, becsekkoljak. A chek-in hamar megtörtént, a csomagom is megfelelő méretű volt , így viszonylag sok időt töltöttem a tranzit váróban a beszállásra várva. Persze egyáltalán nem bántam, mert volt időm körbe nézni. Rögtön eszembe jutott Spielberg Terminál című filmje. Azon mosolyogtam magamban, milyen vicces lenne ha Stanley Tucci ( Ő játszotta a filmben a reptér biztonsági főnökének a szerepét ) előjönnek valamelyik irodából :-)

A beszállás nagyon gördülékenyen ment. Hamar feljutottam a gépre, ahol újabb kellemes meglepetés fogadott. A jegyem ablak mellé szólt. Amikor szálltunk fel a gépre fenséges napfelkeltében volt részem, maga volt a csoda. Aztán rájöttem , hogy ez még csak a csodák kezdete volt :-).

A felszálláskor egyáltalán nem izgultam, nyugodt voltam ( pedig egy korty alkoholt sem ittam  :-) ). Az éppen ébredező Budapest fenséges látványt nyújtott sok ezer méter magasból. Az idő remek volt, a nap ezer ágra sütött.  Letekintve egyik ámulatból a másikba estem.

A következő meglepetés alig tíz perc elteltével ért, amikor megláttam a Balatont. Bámulatos látványt nyújtott, ahogy a körvonalai kirajzolódtak. Apró pontként felfedeztem a Tihanyi-félszigetet, az csak hab volt a tortán. 

Egy kis idő elteltével azt vettem észre, hogy már nem Magyarország fölött járunk. A hegyek apró hullámoknak tűntek 12 ezer méterről, fenséges látványt nyújtottak. Amikor megláttam a havas hegycsúcsokat az maga volt a csoda. Imádom az Alpokat. Fentről a havas hegycsúcsok olybá tűntek, mintha porcukorral szórták volna őket meg. Jó sok porcukorral. 

Hamarosan olyan elém tárult Róma. Az egész utazás egy óra negyven percig tartott, mire felocsúdtam megláttam felülről Róma egyik jelképét, a Colosseumot. Ekkor egy picit izgultam, nem tudtam milyen lesz a landolás. Kiderült hogy kár volt izgulni, mert nagyon sima leszállásunk volt. 

Van ami minden városban kellemetlen , ez pedig a forgalmi dugó. Kellemetlen volt, de egyáltalán nem bosszankodtam a szűk másfél órás buszozás miatt a repülőtértól a Termini pályaudvarig. Jó volt figyelni az épületeket, az utcán éppen dolgukra menő embereket. Már ekkor megerősödött bennem az az érzés, hogy az előttem álló három nap csoda lesz. 

Azt szokták mondani, hogy az élethez sok minden kell, többek között szerencse. Amikor a Termini pályaudvarhoz értem, kiderült, hogy a helyi tömegközlekedési dolgozók éppen sztrájkolnak. Mit tettek a helyiek és túristák, miközben várták hogy lejussanak metróhoz? Vártak türelemmel, nem morogtak.  Sokan beálltak a taxira várók végeláthatatlan sorába. Én úgy döntöttem, hogy végigjárom a környéket. Kicsit vicces látványt nyújthattam, amikor bőröndömet magam után húzva elindultam felfeldezni a várost :-). Ez  a szituáció nem volt új számomra, hisz annak idején Berlinben is így tettem, csak akkor az elutazásom napján. 

Kalandok 1. nap délután:-)

Egy kis séta után elértem a Santa Maria Maggiore bazilikához. Itt szembesültem először a hihetetlen méretekkel. A bazilikával szemben leültem egy padra és elfogyasztottam az otthonról hozott ebédemet. A nap simogatóan sütötte az arcomat, előttem a csodálatos bazilika. Azt éreztem, hogy az élet maga a csoda. 

Amikor visszaértem rögtönzött városnéző túrámból a pályaudvarra, már jártak a metrók. Úgy tudtam , hogy a szállásom a Colosseumtól nem messze található. Ez így is volt, de mint utóbb kiderült rossz metró vonalra szálltam :-). Elérkezett az ideje, hogy az angol tudásomat elővéve segítséget kérjek. Ezt egy nagyon kedves boltos hölgytől meg is kaptam, bár ő sem tudta hol van az a Hotel ahova a foglalásom szólt. Ahelyett hogy széttárta volna a karját, hogy nem tud segíteni, felhívta a voucheremen szereplő telefonszámot és megérdeklődte az utat. Buszra szálltam, és elindultam a cél felé. A buszról megláttam a Lateráni Szent János bazilikát, ami már kívülről is teljesen lenyűgözött. Amikor leszálltam a megállóban , persze rossz felé indultam el, így megint eltévedtem. Itt már kezdtem némileg ideges lenni, de ez csak pár percig tartott. Megkérdeztem egy idős hölgyet , aki éppen a buszra várt. Ő nem tudott segíteni, de odajött egy másik hölgy és együtt próbáltak útba igazítani. Végül az újságárus mondta meg a helyes irányt, mint utóbb kiderült viszonylag közel voltam a szállodához. 

Már kora délutánra járt az idő, mikor bejelentkeztem, így nem haboztam. Lepakoltam, és indultam felfedező utamra. Arra a napra a Lateráni Szent János bazilikát,  Spanyol lépcsőt, a Trevi kutat és a II.Vittorio Emanuel emlékművet terveztem be. Hihetetlen izgalmas délutánt , kora estét töltöttem a híres és számos látnivaló között. 

A Lateráni Szent János bazilika láttán leesett az állam. Gyönyörű. Róma legrégebbi és legnagyobb bazilikája, magyar vonatkozással. A festmények, a szobrok, az oltárok csodaszépek. És hatalmasak. Én nem vagyok vallásos, de bazilikába lépve valami fura , számomra eddig ismeretlen érzés fogott el. A mai napig nem tudom megmagyarázni mi az. Ebben a bazillikában található a pápai trón. Mivel ez a bazilika a központtól kicsit távolabb található, így kevesbben voltak. Legalábbis ezen a napon. 

Az út túloldalán egy vallási szempontból szintén nagyon jelentős épület, a Santa Scala ( Szent Lépcső ) található. Ezen ment fel Jézus Pilátus elé. 28 fokból áll és minden fokra téredelve egy-egy imát elmondva lehet felmenni.  Persze ezt csak a nagyon hívők teszik meg. 

A Spanyol lépcső számomra csalódás volt. Egyrészt azért, mert le volt zárva, nem lehetett leülni a lépcsőre. Másrészt azért, mert többet vártam. Itt szembesültem először igazán a hihetetlenül sok turistával. Mindenki igyekezett a selfie botjával , a mobiltelefonjával minél több fényképet csinálni magáról, hogy lám , ő itt is járt. Engem ez valahogy hidegen hagyott és hagy is. Persze nagyon sok fotót csináltam én is, mert szeretek fotózni, de ezek nekem a hangulatot hozzák vissza később amikor visszanézem. 

Kis sétával elértem a Trevi - kúthoz. Itt nagyon meglepődtem a kút méretein. Nyugodtan mondhatom, hogy mint Rómában annyi minden, a kút csodaszép műalkotás. Természetesen itt is rengeteg ember volt, alig jutottm le a kúthoz. Persze én is dobtam be pénzt, hiszen sok mindent nem láttam ezalatt a három nap alatt. 

Az utam a Quirlanie dombhoz vezetett innen. Nagy élvezettel sétáltam a szűk sikátorokkal körül ölelt utcákon. Ez a domb Róma hét dombjának egyike. Az itt található palotában van a köztársasági elnök székhelye. Ezt a palotát 1573-ban építtette XIII. Gergely pápa, nyári rezindeciának. Mára ez a palota az olasz állam egyik szimbólumává vált. Sok villa és négy szökőkút is található ezen a dombon, ebben a negyedben. Ahogy megláttam a dombra vezető lépcsőt elfogott az igazi Dolce Vita érzés. A délutáni nap teljes pompájában világította meg az egész dombot. Ahogy a lépcső tetején leültem, körbenéztem , olyan nyugalom , derű és boldogság áradt szét bennem, ami folyamatos mosolyra késztetett. Ezt a mosolyt nem is lehetett letörölni az arcomról . Most amikor ezeket a sorokat írom, most is mosolygok. Mindenki életében van számos  - tőlünk függ mennyi - olyan pillanat, ami egyszerűen tökeletes. Nekem az egyik ilyen a lépcsőn ülve volt :-)

Kis pihenés után a II.Vittorio Emanuel emlékmű felé vettem az irányt. Az eddig látottak is lenyűgöztek, a művészi kidolgozásuk, a szépéségük és a méretük miatt, de amikor megláttam az emlékművet akkor ez a csodálat még inkább felerősödött bennem. Azt olvastam , hogy sok római nem szereti  ezt emlékművet, csúnyának és oda nem illőnek tartják. Szerintem remekül illeszkedik a környezetbe. Az emlékmű egyik szomszédja a Colosseum, a Fórum Romanum, a Palatinus domb. A másik " szomszéd " a keresztény valláshoz kapcsolódó épületekkel , a középkori emlékekkel teli Róma. Ez az emlékmű a hatalmas méreteivel óvón vigyáz mindkét szomszédjára. 

Innen már hazafelé vettem az irányt. Nem tagadom , eléggé elfáradtam. Ekkor már jó pár kilométer volt a lábamban, és bizony az egyre növekvő derékfájás is jelezte, hogy ideje pihenni. Amikor az otthonomhoz közel leszállítam a metróról persze rossz irányba indultam el. A térről három út is indul, természetesen sikerült az egyik rossz utat választani. Ezen a napon már hozzászoktam, hogy kérdezgetnem kell a hazafelé vezető utat. Most is ezt tettem. Négy ember megkérdezése után végre megtaláltam a hazafelé vezető utat. Életemben nem örültem még ennyire egy hotelnek. Hosszú, de nagyon szép nap állt mögöttem. 

Kalandok 2. nap:

Pihenten ébredtem szombat reggel. Ahhoz képest, hogy az ágy puha, a szomszéd szoba lakói kicsit hangos volt, nagyon jót aludtam. Előző  este még bennem volt a lendület, gondoltam korai keléssel jó sok mindent meg tudok nézni. Aztán úgy alakult hogy a reggelből délelőtt lett. Nem bántam, mert végre kipihentem magam. Mivel vasárnap a Vatikáni múzeum zárva van, ezért úgy döntöttem hogy a Vatikánt veszem célba. Mehettem volna gyalog is, de úgy döntöttem metrózom. Amikor a Vatikán oszlopaihoz értem, hihetetlen embertömeget láttam. Mint utóbb kiderült, a Szent Péter bazilikába nem lehetett bemenni, mert éppen mise volt. Úgy döntöttem várok egy kicsit. Ebből a kicsiből két és fél óra várakozás lett. Nagyon nagy előny volt ebben a helyzetben , hogy egymagam voltam, mert így eléggé elől meg tutdtam állni. Az már a pénteki nap folyamán feltűnt, hogy minden templom, múzeum, közintézmény, látnivaló köré kordont emeltek. Rengeteg rendőr , épületenként átlag két katona, detektoros kapu fogadott szinte mindenhol. Ez a Vatikánban hatványozottan volt jelen, persze ez teljesen érthető. Miután eljutottunk a detektoros kapukig , ismét várakozás következett, hiszen mindenkinek egyenként át kellett esnie az ellenőrzésen. 

A hosszú várakozás alatt volt időm ráhangolódni a látnivalókra. Amikor beléptem a Szent Péter bazilikába, elállt a szavam, a szemem megtelt könnyel és sírni kezdtem. Katartikus élmény volt. Az egész helyet áthatotta valami, amit a mai napig nem tudok megmagyarázni. Hatalmas méretek, csodálatos műalkotások. A rengeteg turista ellenére az egész hely bensőséges hangulatot árasztott. 

Sajnos a Vatikánba való bejutás sok időt elvett, a Vatikáni Múzeumba való bejutás további sok órába telt volna, így nekem most a Sixtusi kápolna kimaradt. Eggyel több ok, hogy visszatérjek Rómába. 

Miután kijöttem a bazilikából úgy dönöttem, hogy az oszlopok alatti lépcsőn pihenek egy kicsit. Remek érzés volt beletekinteni a hely " hétköznapjaiba " , megpihenni a nyugalmat árasztó oszlopok alatt. A napsütést egyetlen felhő sem zavarta meg. Tökéletes volt :-) Persze nagyon jó lett volna , ha ezt a tökéletes pillanatot, érzést meg tudom osztani a szeretteimmel, de gondolatban , a szívemben ott voltak velem. 

A pihenés után az Angyalvár felé vettem az irányt. A nap addigi élményei , na meg a pihenés hatalmas lendületet adtak. Percek alatt odaértem. Az Angyalvárat Hadrian római kormányzó építtette mauzóleumnak maga és a családja számára. A nevét a mauzóleum tetején található angyal szoborról kapta. Az idő rövidsége miatt nem néztem meg belülről, de kívülről is rendkívül impozáns látványt nyújtott. A erődítmény előtt folyó Tiberis igazi koronaként ékesítette meg a környéket, és az én hangulatomat is. 

Hamarosan ismét a nyüsgő Róma forgatagában találtam magam. A gyönyörű házak, sikátorok között sétálva azon gondolkodtam milyen jól megférnek a történelmi korok, az építészeti stílusok, érzések  és hangulatok egymással akár egy kilométeren belül. 

A Piazza Navona felé vettem az irányt. Ez a tér is tele van szebbnél szebb műemlékkel, templommal, épülettel. Mivel már erősen kora estébe hajlott az idő, így kezdtek megjelenni az utcai zenészek, mutaványosok, pantomim művészek. Ízelítőt kaptam a pezsgő éjszakai életből, miközben a szökőkütak között sétáltam. A tér egyik ékessége a Négy folyó szökőkútja, aminek szobrai négy kontinens folyóit szimbolizálják: a Gangeszt, a Dunát, a Rio del Platát és a Nílust. Ekkor már sokadszorra akadt el a szavam a látványtól.  

Lassan erőt vett rajtam az éhség. Még itthon kinéztem az interneten egy éttermet, amit nagyon dicsértek. Remek ár - érték arányú , a Piazza Navona közelében van , remek konyhával rendelkezik. Séta közben szinte belebotlottam ebbe az étterembe , aminek a neve: 433. Nem haboztam, bementem. Kicsit csodálkoztak ( ez másnap is így volt , amikor pizzáztam ), hogy egyedül vagyok, de nagyon kedvesek voltak a pincérek és az étel kitűnő.A brucshettájuk mennyei volt. Paradicsommal, oliva olajjal , oliva krémmel és egy olyan szósszal is tálalták, amit a mai napig nem tudtam beazonosítani. Főételként paradicsom szósszal és parmezánnal megszórt, igen tekintélyes adagú tésztát kaptam, Azt hittem az előételt nem lehet fokozni. Kiderült tévedtem. A desszert eddigi életem legfinomabb tiramisuja volt. Vacsora közben élvezet volt figyelni, ahogy a pincérek próbálják beterelni az arra sétálgató turistákat. Ahogy észrevettem, ott működik ez a fajta marketing. Itthon lehet hogy idegesített volna, de ott valahogy ez természetesnek tűnt. Az emberek jelentős része minimum egy mosollyal reagált. 

Vacsora után kénytelen kelletlen a szálloda felé vettem az irányt. Mitagadás igencsak elfáradtam. A Termini pályaudvarhoz ennek ellenére gyalog mentem, így volt alkalmam gyönyörködni az esti díszbe öltöző városban. 

Nagyon fáradtan, de nagyon boldogan tértem aznap nyugovóra és már alig vártam, hogy másnap legyen. 

Pihenten , vidáman keltem az utolsó teljes napom reggelén Rómában. A nap hétágra sütött, tudtam hogy ismét nagyszerű élmények várnak rám. Reggeli után - igaz nem túl korán - felkerekedtem és elindultam felfedezni az ókori Rómát. Erre a napra terveztem be ugyanis a Palatinus dombot, a Forum Romanumot, a Colosseumot, egy kis időutazást téve a Trasteverét. 

A harmadik napra világossá vált számomra, hogy tényleg borzasztó közel laktam a Colosseumhoz, hiszen gyalogosan alig negyed óra alatt ott voltam. Amikor ez kiderült, jót mosolyogtam magamon. Az volt a legjobb, hogy ezért senki nem nézett rám furcsán.

Amikor megláttam a Lateráni Szent János Bazilika hátsó részét , akkor leesett az állam a csodálattól. 

Akkor lepődtem csak meg igazán, amikor megláttam, hogy a Colosseum pár perc sétára van a Lateráni Szent János Bazilikától. Persze jót nevettem magamon. Jókedvűen, mosollyal az arcomon indultam el a Colosseum irányába. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy tenisz meccsen. Folyamatosan jobbra-balra tekintgettem, magamba szívva a látványt , és a környék hangulatát. Olyan ez az utca, mint egy átjáró a középkor és az ókor között. 

Az utcából kiérve a Colosseum impozáns és megszámlálhatatlanul sok turista látványa fogadott. Észrevettem, hogy az egyik pénztárnál jóval kevesebben állnak, mint máshol. Nem hittem hogy ekkora szerencsém lehet. Ismét beigazolódott, hogy a könnyebbik út nem mindig a jó út. Kiderült, hogy annál a pénztárnál csak kártyával lehetett fizetni :-). Az ott kapott információk alapján úgy döntttem, hogy a Palatinus dombnál lévő pénztárnál állok sorba. Mint kiderült ez nagyon jó döntés volt. Sokkal kevesebben álltak sorba, és hamar be is jutottam. 

A Palatinus domb egyike Róma hét dombja közül. A legendák úgy tartják, hogy a Római Birodalom története innen indult. Számos ókori villa és palota romjai között sétálva kis ízelítőt kaphattam az ókori Róma előkelő hangulatából. Igazat kellett adnom az útleírásoknak. A panoráma szemet gyönyörködtető, káprázatos volt. 

Kombinált jegyet vettem, így könnyen lejutottam a Forum Romanumra. Szinte hallottam azt a nyüzsgést , ami az ókorban ezt a részt jellemezte. A számos istennek szentelt templomok, bazilikák, paloták romjai,  diadalívek maradványai segítettek ennek az érzésnek a megerősítésében. Nagyon jó volt leülni valahol a Forum Romanum közepén és körbenézni. Olyan érzésem volt, mintha megelevenedne a történelem. 

Az utam innen a Colosseum felé vezetett. Kíváncsi voltam , hogy vajon belülről is olyan hatást tesz rám, mint amilyet kívülről tett. 

Nem akarok ünneprontó lenni, de amint megláttam belülről kicsit felemás érzéseim támadtak. Természetesen nagyon monumentális látványt nyújtott belülről is és nagyon szép , de ezen túl nekem többlet érzéseket nem adott. Most először a turisták hada is zavarólag hatott rám. 

A Circus Maximuson  keresztül sétálva kicsit a Ben Hur című filmben éreztem magam. Manapság a terület nagy részét fű borítja. Rengetegen " használják " ezt a helyet kikapcsolódásra, mozgásra. Az utam innen az Igazság szájához vezetett. Nagyon szép volt ez a rész is, de a kígyózó sorba nem akartam beállni csak azért, hogy legyen egy fénykép rólam. Inkább kihasználtam a pillanatnyi szünetet, hogy túrista mentesen lefényképezzem :-).

Innen a Trastevere felé vezetett az utam. Már nagyon vártam, hogy lássam az igazi autentikus Rómát. A régi sikátoraival, , az igazi mediterrán jellegével nagyon megnyugtató látványt nyújtott. A rengeteg kézműves árus , az utcazenészek nagyon romantikussá teszik ezt a helyet. Úgy vettem észre, hogy itt " hétköznapi " a műemlékek lépcsőjén ülő, utcazenészeket hallgató közönség látványa. Sikerült olyan éttermet választanom, ahonnan a teraszról élvezhettem egy nagyon ízletes pizzát elfogyasztva ezt a látványt. Remek megkoronázása volt az római utamnak és a vasárnapnak is. Nehéz szívvel vettem tudomásul, hogy besötétedett, elfáradtam és lassan a szálloda felé kell vennem az irányt. 

Ezúton üzenem a budapesti metrón utazóknak, ha morognak a tömeg miatt, hogy ami nálunk van az nem tömeg. Vasárnap este Rómában a metrón annyian utaztak , mint amikor nálunk csúcsidőben kimarad egy járat. Alig tudtam leszállni. 

Másnap ismét kora hajnalban keltem. Az első metró kicsit későn indul ahhoz, hogy biztosan kiérjek a repülőtérre és  a shuttle buszhoz, így taxival mentem a Termini pályaudvarig. A taxisofőr kellemes meglepetést okozott. Nagyon udvarisas volt, gyorsan és biztonságosan vezetett. Hamar kiértem a repülőtérre, így volt alkalmam egy kicsit feldolgozni a római utam eseményeit, érzéseit és a látottakat. Mint utóbb kiderült kicsit túl sok időm is lett. A repülőnk jó egy óra késéssel indult. Hazafelé ismét ablak mellett ültem. A látvány visszafelé is csodálatos volt. 

Az idő rövidsége miatt sok látványosság kimaradt. Eggyel több ok, hogy visszatérjek, visszatérjünk. 

A régi mondásnak teljesen igaza van. A felhők fölött mindig süt a nap :-) 

A felhők fölött mindig süt a nap :-) 

Amikor Magyarország felett jártunk, már nagyon vártam hogy a szeretteimmel legyek, hogy elmeséljem az élményeimet. És hogy aludjak egy kiadósat :-).

Egy biztos. Én még visszamegyek Rómába. Persze azokkal akiket szeretek :-)

Ajánlom a várost, a vidéket mindenkinek aki szereti a történelmet, aki egy kis belső utazást szeretne tenni, aki szereti a katartikus élményeket, az érzések széles tárházát szeretné megélni.

Róma erre tökéletes választás.