Természetesen az elhatározás kis ideig még csak elhatározás volt. Először csak azért futottam, hogy mozogjak. Sok kezdő futótársamhoz hasonlón az első km-ek voltak életem leghosszabb kilométerei. Gyakorlatilag 20 métert nem tudtam úgy lefutni, hogy közben ne haljak meg legalább ezerszer :-)
Én nem hiszek a véletlenekben. Egy forró augusztus végi napon, csörgött a telefonom. Nagyon jó barátnőm, Szilvi volt a vonal túlsó végén. És akkor hirtelen eszembe jutott egy két hónappal korábbi facebook bejegyzése, amiben a Coca-Cola Testébresztő női futógáláján való részvételéről osztott meg képeket. Kicsit irigykedtem, és az jutott eszembe milyen jó lett volna ha én is kint vagyok ezen a versenyen legalább szurkolóként. Igazából már akkor megfordult a fejemben, hogy jó lenne egy kicsit többet mozogni. Persze akkor még nem sejtettem , hogy éppen a futás lesz ez a mozgás. Legalábbis az egyik.
Meséltem Szilvinek, hogy elkezdtem futni, ekkor azt kérdezte tőlem: " Miért nem indulsz el a Nike Ligetkörön ? ". Ez a verseny előtt kb. három héttel volt.
- Á, hogy tudnám én azt teljesíteni? - kérdeztem tőle , de inkább magamtól.
- Egyszerűen. Minden másnap edzel és akkor menni fog . - hangzott Szilvi válasza.
Az ő válasza adta meg a kezdő lökést.
Elérkezett a Nike Ligetkör napja. Annyira izgultam, hogy előtte éjszaka alig aludtam. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy vajon bírni fogom-e. Mi lesz ha mégsem? Mennyire ciki lesz, ha én érek be utolsónak? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak.
Aztán azon kaptam magam, hogy ott állunk rajtnál és az addig még nem tapasztalt eufória magával sodort engem is. A táv 3,4 km volt. Azt hittem, hogy az első kilométer soha nem ér véget ( néha ha sokat hagyok ki, most is ezt érzem ). És megcsináltam. Ráadásul valahol a középmezőny végén értem célba 30 percen belül. Ritkán szoktam sírni, örömömben végképp nem szoktam ( Arra ott a nevetés és a mosoly :-) ) , de akkor elsírtam magam.
Ezt a versenyt tavaly még követte a Nato futás 3,4 km-es távja. Aztán bő félév szünet következett. Ami kis megszakításokkal azóta is tart.
Ezért is mondtam az elején, hogy minden fejben dől el. Elég sokat dolgozom és a futás mellett a tánc a másik hobbim, amit imádok. Az életem része lett a tánc is, főleg azóta, mióta versenyzésre készülünk. Muszáj volt megszervezni, hogy mikor mit csinálok. Köztudott tény, hogy a mozgás endorfint szabadít fel a szervezetünkben, ezért is határoztam el, hogy reggelente futok.
Ezzel csak egy baj van. Későn fekszem és utálok korán kelni. Igazából csak egy kicsit kell alakítanom az életemen és a reggeli futó edzések is menni fognak. A mai napig csak a gondolati szintig jutottam el a szervezettség terén. Amikor verseny van, volt akkor persze előtte egy-két héttel készülök én is, de nem volt eddig rendszer a futás terén az életemben.
A célokkal nincs baj, hiszen vannak rendesen. Szerettem volna idén lefutni a félmaratont, de lássuk be ez nem fog menni.
A blogom edzésnaplóként is szolgál legfőképpen magam számára, de ha más is hasznát tudja venni, annak örülök.
A mai nappal elindultam az újrakezdés útján. Fokozatosság, tudatosság, következetesség és jövő szeptemberben le fogom futni a félmaratont, de lehet hogy még előbb.
Aztán a maratont...... és a listának még nincs vége :-)
